Átok

                          


Halott mámor égben száll az éj felé
Mint vékony üveget úgy tört szét
Te Júdás miért tetted?
30 ezüstöd okozzon örömet

Áruló lelked soha ne leljen békét
Soha ne lásd meg az utad végét
Legyen részed az örök bolyongás
Boldogságot sötét szívednek ne találj

Csókod sejlik még fel előttem
Megbocsátást ne várj kiölted belőlem
Legyen szemed mindig könnyel tele
S fúrjon mélyre a bánat fájának gyökere

Mert csak mások fájdalma fokozza örömöd
S fájdalomtol földbe törjön körmöd
Álmaid kínozzanak éjszakáidon
S átkom mindörökre fejedre szálljon

Nagy "Dreak" András

Értsd meg

                    


Szél lovas száguld a puszták felett
Keresi szívét mely rég elveszett
Fekete lovának patája jegesen koppan a földre
Kit keres elment már örökre

Könnyei hóként hullanak a földre
Fátyolos szemmel tör utat a ködbe
S tépi, vágja mint ahogy fejsze hasít a fába
Hangja szóródik a fagyos világba

Szerelmét keresi, de nem találja
Markában kardja már csak hozzá szól imája
Fohászt mormol hang nélkül szól
Nyomában mint hű kutya farkas lohol

Nem leli nyugalmát, nem pihenhet soha
Keresi szerelmét pedig lecsapott rá az élet ostora
S ha egy éjszakán feléd száguld
Öleld át s ints neki búcsút

Nagy "Dreak" András

Az utolsó hópelyhek

                        



Mi várhat arra kinek nincs esélye
Sem otthona sem menedéke
Kit semmire sem tartanak
Kit mindenhonnan elhajtanak

Kinek léte másnak már teher
Kit mindenki csak elfelejt
Fájdalmait léte kelti
S csak a földben tudna békére lelni

S a szeretet mit már nem érez
Hiába adott jót, s szépet
Elárvulva ül egy tönkön
S szeme nem az égen, de földön

S könnye csöppen le a földre
"Mikor zárnak sírgödörbe?"
Gondolata ezen forog
"Hisz nincs kihez szólhatok"

Gondolnak e rá ha már nem lesz?
Mond e valaki imát ha majd elmegy?
Felnéz a csillagos égre
S lenéz pengét tartó kezére

Csak kis fájdalmat érez
Mikor a fémrészecskék csontjáig érnek
Vörös már a fehér hó
S egy mély lélegzet egy elhaló

Csak ezt hagyja ebben a világban
Egy mínusz és a képlet hibátlan
Reméli lesz ki nem felejti el
Megőrzi testét a fehér hólepel

Nagy "Dreak" András

A híd

                     


Utadat szeli át egy hatalmas folyó
Hídja roskatag , de hívogató
A túlsó parton vár rád az új élmények ösvénye
De mégis félsz hogy rá lépj e

Vissza nem léphetsz hisz az idő pereg
Míg a hídvégnél toporogsz számolod a perceket
Múlik az idő s szíved hevesen dobban
Míg elhatározásodra a lábad a hídon toppan

A kilátás gyönyörű de a veszély alattad
Ha víz elvisz semmid nem marad
Visz a lábad tovább s érzed a túlpart hívását
Érzed az új élményt mit régóta kívántál

Megállsz, s vissza pillantasz
Nem érted mi volt mi kötötte lábaidat
Félelmet váltja az izgalom érzése
Hívogat lágyan a túlpart szépsége

Szemben veled a hídnak kezdetén
Egy emberre pillantasz s zsebkendő remegő kezén
Indulni fél olyan mit te voltál
Batátságos mosollyal mondod hogy "Indulj már"

De haladsz tovább hisz új dolgok várnak
Új szél fújdogál szippants egy párat

Nagy "Dreak" András