Megrontva

Múlnak a percek, kopnak az emlékek
Nem látom már, megfakul, szépséged
Keserédes minden pillanat
Megfakult emléked, törli egy új pillanat

Egy pillanat, miben te már csak árny vagy
Átsuhansz rajtam, s a boldogság megfagy
Kitépnélek magamból, csak, hogy velem szemben állj
Széttépnélek, nem lennél többé akadály

Nyugodt perceim, te rontod meg
Tested láttán kezem megremeg
Üres szemeidbe nézve, nem látok lelket
Mikor tönkre tettél akkor elvesztetted

Elvetted az életem, üresek az órák
A fagyos percek lassan telnek, elborít a hó már
Forró nyári estéken is megremegek
Ha újra elfoglalod kihűlt szívemet

De nem engedem át újra neked
Nem engedem azt, hogy tipord lelkemet
Magamban az emlékeket mélyre temetem
S ha már nem jutsz eszembe szabad lesz szívem

Nagy "Dreak" András

Szilánkok a szélben

Szilánkok, mik szél hajába kapaszkodnak

Aranyban, s feketén csillognak

Szívből jöttek, messze szállnak

Míg földre hullnak, s porrá válnak

Könnyekből, és haragból született nagy egész részei

Elviselhetetlen kínok a szülei

Őrizte magában egy élet érzelmeit

Magába zárta gazdája keserű könnyeit

Csillog a mélyén apró arany láng

Nem csak kín, szép is volt tán?

De mi széthullott egy újra nem lehet

Apró szilánkokat össze nem illesztheted

Egy szívet soha nem alkothatsz újra

Akármilyen sebzett senki össze nem foltozhatja

Sokat kibír, de soha nem felejt

Megjegyez minden pengét, mi rajta sebet ejt

S a vérzést csak az idő gyógyítja

De mély heg marad utána

S ha összetöröd, lehullnak darabjai

A szél felkapja, s messze viszi

Nagy "Dreak" András